edomr:
ez legalább annyira demagóg, mint az idézet. csakhogy a tényeket rögzítsem:
dolgoztam egy ideig az egyik lakáskassza pénztánál (ami nem az OTP), mint üzletkötő, és noha nálunk előnyben voltak a forinthitel kosntrukciók már a válság előtt is, akkor még értékesítettünk frank és euró alapú hiteleket, nem csak lakáscélra, hanem áthidaló kölcsön és még sok termék keretében.
a gyakorlatban az esetek talán felénél az ügyfél sűrűen kacsintott, hogy ugye az majd JÓ LESZ, ha majd ő hoz OLYAN SZÁMLÁT, amiről az LÁTSZIK, hogy lakáscélra költötte. nyilván, mivel mi nem voltak jogosultak arra, hogy kimenjünk és megnézzük, hogy tényleg maltert vett-e a szerencsétlen, ezért bólogatni kellett (persze azért is, hogy ne legyek álszent, hogy az üzlet létrejöjjön>jutalék legyen>fizu legyen.)
emellett, mivel fiatal voltam és kellett a pénz, árufeltöltést is csináltam többek között a MM monogrammú, legismertebb hazai elektronikai üzletláncban, ahol az én cuccaim kb 2 és fél méterre voltak az említett plazmatévéktől. hetente egyszer jártam, 2 órás időtartamra. november-decemberben számoltam: míg ott voltam, 15nél több plazmatévé fogyott el abban a 10*2 órában, amíg melóztam, úgy vitték a 200 000-300 000 cuccokat mint a cukrot, az egyéves 0%-os THM-es fogyasztói hitelre. és akkor még kurvára nem volt szó azokról, akiknek a gyerek kisírta az évről évre újabb laptopot, vagy anyuka és apuka ugy gondolta, hogy nagy móka lesz 300 000-es vagy félmilliós fogyasztói hitelt beruházni random elektronikai cuccokba.
mondom ezt úgy, hogy most sajnos nekem kell fizetnem az otthoni lakásfelújításra felvett lakáscélú hitel nagyobbik részét.
egy dolog kurva egyértelmű volt szerintem, és ehhez nem kellett válságot előre látni: autót és főleg fogyasztási elektronikát végletek nélkül habzsolni egyszerűen nem lehet és nem is lesz kifizetődő.
Na, erre már régen reagálni akartam, de ha már megint előjött a Balog Gyula interjú kapcsán a téma, akkor íme.
Mindenben igazad van, amit írsz. Hitelre fogyasztani nem kifizetődő. Hitelre fogyasztani luxusterméket (értve úgy, hogy nem a megléhetéshez szükséges) tekinthető nagy mértékű butaságnak.
Viszont ebben a játékban négy szereplő van.
Egyrészt nyilván a termékeket gyártó és értékesítő cégek. Ők egyetlen dolgot akarnak: eladni minden áron. Kapitalizmus szép alapelve, hogy nem vagy felelős a cselekedeteid társadalmi következményéért, hiszen nyilván a világ legszebb dolga úgy élni az életed (legalábbis 9-5-ig), hogy a pénz az egyetlen dolog, ami számít. Nincs bennem rossz érzés ezekkel a cégekkel kapcsolatban, ebben a rendszerben ez tényleg így működik, de ettől még ők nyilván egy hatalmas pszichológiai nyomást teremtenek a marketingjükkel. Marketing 101: nem terméket adsz el, hanem életérzést, életminőséget, és ezt nagyon profin csinálják. Emberek, akiknek bajban van az élete, könnyen beveszik, hogy egy új plazmatévétől, jacuzzitól boldogabbak lesznek, és amilyen állapotban vannak, azt érzik, hogy nagyon-nagyon szükségük van erre a boldogságra, lásd fenti - egyébként elég ritka - példa. Szóval kérdés: sikerült-e ezeknek a cégeknek megcsinálni, amit kitaláltak, amire milliárdokat költöttek: eladtak-e rengeteg luxuscikket olyan embereknek, akik ezt nem engedhetnék meg maguknak? Sikerült.
Ugyanez a kérdés a bankokkal is. Nyilván az értékesítő cégeken is múlik, elvégre ők döntenek úgy, hogy náluk azonnal hitelre is lehessen vásárolni, de személyi kölcsönöket és jelzálogokat enélkül is kaphatnak az emberek. És itt még inkább igaz, ami odafent igaz volt: irtózatos mennyiségű reklám ment rá, hogy emberek hitelből fogyasztásra ösztönözze: nyaraljunk hitelből, vásároljunk hitelből, házasodjunk hitelből. És persze - long live capitalism - szokás szerint egy rövid távú mohó algoritmus alapján. Hiszen minden szinten rövid távú motivációs rendszerben dolgoznak az emberek. Az értékesítési helyen dolgozó képviselő a helyi eladott hitelek után kapja a fizetését, a csoportvezető a csoportja teljesítménye alapján, de a vezérigazgatót is akkor hagyják a helyén (prémiumról nem is beszélve), ha a negyedévi nyereségek megfelelőek. Megintcsak ez van, buta a rendszer: ha különböző hatású cselekedetek közül választhatnak az egyének, a hosszú távú megtérüléstől és az okozott társadalmi kártól függetlenül a legnagyobb azonnali haszonnal bíró utat választják (ami pedig általában hosszú távon alacson megtérülésű és nagy társadalmi kárral bíró, lásd hitelek bedőlése).
A másik két szereplő az állam, ami tilthat, szabályozhat, támogathat, de jellemzően inkább semmit nem csinál, illetve nyilván maga az állampolgár, aki él vagy nem él ezekkel a lehetőségekkel.
A furcsa nekem csak az, hogy a fennálló erőviszonyok meg kellene határozzanak valami felelősségi szintet is, de ez valahogy nem szokott felmerülni. Ott van a gyártók, értékesítők és bankok csoportja, hatalmas pénzügyi tőkével, a legnagyobb tudástőkével, ami a témában létezik, kezükben van a marketing, mint működő eszköz. És ez utóbbi működik, bedobsz a gépbe x pénzt és y szakértelmet és forgalomnövekedés fog történni, ez nem mágia, csak némi valószínűségi szórással bíró ok-okozati összefüggés. Ha reklámozok, azzal én okozok dolgokat. Merthogy a másik oldalon a vásárló áll, akinek minimális tőkéje van, általában minimális hozzáértése van, viszont egy hiperintenzív nyomás alatt áll minden csatornán keresztül, miszerint “fogyassz, fogyassz, fogyassz”. És most nem is arról beszélek, hogy iskolázatlan, vagy buta kellene legyen ahhoz, hogy ennek bedőljön, mert bár nyilván ilyen is rengeteg van, de azért elég sok olyan művelt és értelmes embert ismerek IRL és itt a tumblin is, aki ma már nem venné fel azokat a hiteleket, amik anno jó ötletnek tűntek.
Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok híve a fekete-fehér helyzetábrázolásnak, itt sem akarom figyelmen kívül hagyni, hogy nyilván minden ember bír felelősséggel a saját döntései miatt, akkor is, ha manipuláció vagy egyéb körülmények nehezítették a dolgát. De én emellett nagyon súlyosnak érzem a sokkal nagyobb tudással és hatalommal bíró szereplők felelősségét. Ha szórványos problémáról beszélnénk, azt lehetne mondani, hogy hát igen, egy-egy ember hülye volt, ez van. De nem ez a helyzet. A bankszektor ész nélkül szórta a hiteleket, úgy, hogy minden információja megvolt ahhoz, hogy tudja, hogy ezt az emberek nem fogják tudni visszafizetni, és a válság éveiben is stabilan százmilliárd(!) fölötti nyereséget produkált. Az állam, amely elméletben szintén átláthatta volna a helyzetet - bár ugye nálunk ez elég hiú ábránd - nem tett semmit. Szóval minden tényleg hajszálpontosan úgy zajlott, ahogy az értékesítők és hitelintézetek szerették volna, hiszen mindent megtettek azért, hogy minden pontosan így történjen, hogy emberek vegyék föl ezeket a hiteleket, amiket nem fognak tudni visszafizetni, és amikor mindez bekövetkezik, akkor ők elvileg nem felelősek semmiért.
Na, ez nekem fura.
szép.
